Konferenciafelhívás – A nyelvi tájkép elmélete és gyakorlata: Kárpát-medencei kisebbségi körkép

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Többnyelvűségi Kutatóközpontja A nyelvi tájkép elmélete és gyakorlata: Kárpát-medencei kisebbségi körkép címmel 2013. május 23-án műhelykonferenciát rendez. A konferencia helyszíne a Nyelvtudományi Intézet (1068 Budapest, Benczúr utca 33.) földszinti előadóterme.

A műhelykonferencia elsődleges célja, hogy képet alkosson a magyarpárú (magyarországi és Magyarországon kívüli) kisebbségek nyelvi tájképéről. Bepillantást kívánunk nyerni az eddigi vagy az éppen zajló kutatásokba, a már meglevő elméleti és gyakorlati magyar előzményekbe, emellett meg szeretnénk ismerkedni az új és folyamatosan fejlődő kutatási terület kínálta lehetőségekkel, legújabb elméleti és módszertani megközelítéseivel.

Konferenciánk a szakmai diskurzus lehetőségét kívánja megteremteni a téma gyakorló és jövőbeni kutatói között, az érdeklődő kutatók számára az anyaggyűjtésen, a jelenség megfigyelésén, illetve dokumentálásán túlmutató értelmezési lehetőségeket kínálva fel.

JELENTKEZÉS

Megjelent a L’Harmattan új könyvsorozatának első kötete

  Örvendetes hír, hogy a  Presse Universitaire de Rennes által megjelentetett nagy sikerű magyar történelem sorozatot (Histoire de Hongrie vol. 1-6) követően a Champion kiadó a Bibliothèque d’Études de L’Europe Centrale sorozatot indította útjára, amelyben eddig három magyar témájú könyv jelent meg. Legutóbb a L’Harmattan jelentkezett egy új könyvsorozattal a magyar történelemről. Az első kötet Harai Dénes Bethlen Gábor monográfiája, számos új levéltári dokumentummal. 

Tájékoztató a Társaság 2012. évi munkájáról

A 2012. év Társaságunk számára nem a látványos programok, hanem a belső építkezés, a szervezeti és személyi megújulás időszaka volt, amelynek szempontjai részben a költséghatékonyság növelése, részben pedig a szakmai munka hosszú távra szóló megalapozása, feltételeinek javítása voltak. E törekvés alapját az elmúlt évben sikeres pályázataink biztosították.

The Hungarian Historical Review bemutatója

Az MTA BTK Történettudományi Intézete

tisztelettel meghívja Önt a

The Hungarian Historical Review
(New Series of Acta Historica Academiae Scientiarum Historicae)

című új folyóiratának bemutatójára.

A folyóiratot bemutatja: Kontler László (CEU)
A bemutatót vezeti: Pók Attila (MTA BTK TTI)

A lap elsődleges célja, hogy a magyar történetírás eredményeit hozzáférhetőbbé tegye a nemzetközi közönség számára.

Időpont: 2013. február 26. (kedd) 11.00 óra

Helyszín: MTA BTK Történettudományi Intézete
1014 Budapest, Úri u. 53. II. em. 224. Tanácsterem

A lap a helyszínen 30% kedvezménnyel megvásárolható!

További információ: a folyóirat és az MTA BTK honlapján

A VII. Kongresszus két újabb kiadványa jelent meg

A VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásaiból szerkesztett két újabb kötet látott napvilágot.

  • A Felvilágosodás. Magyar századforduló című kötet borítójára kattintva a kiadvány megrendelhető az EME Könyvkiadó oldalán keresztül.
  • Az … éltünk mi sokáig ‘két hazában’ című kötet borítójára kattintva pdf-dokumentumként olvashatók a tanulmányok.

Facebook
Facebook

Ez a weboldal sütiket használ. Az Európai Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás