Paul Kokla (1929–2020)

2020. május 16-án – életének 91. évében – elhunyt Paul Kokla, a Magyarországon is jól ismert finnugrista észt nyelvész, a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság alapító és vezetőségi tagja, akit magyar barátai és kollégái gyakran csak Kokla Paliként emlegettek, és akinek Magyarország és a magyar nyelv mindvégig szívügye volt.

Paul Kokla Észtország második legnagyobb szigetén, a nagyrészt erdővel borított Hiiumaa-n született 1929. augusztus 17-én. Szűkebb szülőföldje − amely a Magyarországon is jól ismert Kross házaspár (Ellen Niit és Jaan Kross), Paul-Eerik Rummo költő és a finn–észt írónő, Aino Kallas számára szintén ihlető közeget jelentett − élete végéig fontos maradt számára. Itt éltek az ősei, az itteni nyelvjárást beszélte gyermekként, itt ébredt fel érdeklődése a nyelvek és a nyelvtudomány iránt.

A helyi gimnázium elvégzése után tengerészeti iskolába szeretett volna menni, ám ezeket éppen akkor (1950) változtatták orosz tannyelvűvé egész Észtországban, amikor döntenie kellett, így inkább a Tartui Állami Egyetemet választotta, ahol észt filológiát és finnugor nyelveket tanult. Ekkor kezdődött életre szóló kapcsolata a magyar nyelvvel is. Nyelvésszé válásában a legnagyobb hatást Paul Ariste és Johannes Voldemar Veski professzorok gyakorolták rá. Ariste professzor hívta őt később vissza aspirantúrába is a finnugor nyelvek tanszékére az Észt Rádióban eltöltött két évet követően. Kokla ekkor kezdett intenzíven foglalkozni a mari (cseremisz) nyelvvel. Több nyarát is Mariföldön töltötte anyaggyűjtéssel, ahol szintén sok barátra tett szert. 1964-ben védte meg a mari nyelv birtokos jeleiről szóló kandidátusi értekezését. Az ezután következő évtizedekben sorra jelentek meg a mari nyelvvel foglalkozó tanulmányai.

Később, a tallinni Nyelv és Irodalom Intézet munkatársaként az észt etimológiai szótár munkálatainak egyik kezdeményezője volt (a szótárat 2012-ben adták ki), számos etimológiai és lexikográfiai tanulmánya jelent meg és szép számmal láttak napvilágot az észt nyelvújítással, illetve egyéb nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó írásai és recenziói is.

Pályáját végigkísérte az észt nyelv és kultúra külföldi oktatása, megismertetése. Ehhez nagyon jó alapot teremtett széles körű műveltsége, nyelvtudása, szakértelme, hazaszeretete. 1971-től 1973-ig a göttingeni és a hamburgi egyetemen volt észt lektor, majd 1980–1982 között Turkuban. 1981 őszén mari nyelvtant is oktatott Helsinkiben. 1991–1995 között a Janus Pannonius Tudományegyetem (Pécs) finnugor tanszékét vezette, közben 1994 őszén tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is. Ezekre az évekre később nagyon érdekes és hasznos időszakként emlékezett vissza, amikor igazán közel kerültek hozzá a magyarok, Magyarország és a magyar nyelv. 1995-ben tanulmányt is írt az észt–magyar kulturális kapcsolatokról.

1996-ban a József Attila Tudományegyetemen (Szeged) szerezte meg a filozófia doktora (PhD) fokozatot. 1997 őszén a hamburgi egyetemen dolgozott vendégprofesszorként, ezt követően pedig a tallinni Pedagógiai Egyetemen oktatott.

Paul Kokla életében meghatározó szerep jutott az 1965-től megjelenő Szovjetszkoje Finno-ugrovegyenyije (1990-től Lingustica Uralica) című folyóiratnak is, amelynek kezdetben főszerkesztő-helyettese, majd felelős szerkesztője (1978–1990), 1990–1996 között pedig főszerkesztője volt. Sokat tett a színvonalas szerzőgárda toborzásáért a saját tudományos látásmódját is megjelenítő folyóirat szerkesztése során, és nyugdíjba vonulása után is segítette a szerkesztőség munkáját. Élete végéig nagy figyelemmel és aggodalommal figyelte anyanyelve használatát, és szóvá is tette, ha olyan folyamatokkal találkozott, amelyek – véleménye szerint – nemkívánatos hatást gyakoroltak az észt nyelvre (pl. az angol nyelv erősödő befolyása).

Ugyanennyire fontosak voltak számára az észt–finn és a finn–észt szótárak is, amelyek szerkesztésében részt vett. Az előbbi 1971-ben jelent meg Finnországban, az utóbbi 1972-ben Észtországban. Ezek után szinte magától értődő volt, hogy társszerzője lett az észt–finn együttműködésben 2003-ban megjelent nagy finn–észt szótárnak is. Értékes tanácsaival támogatta a készülő észt–magyar nagyszótár munkálatait is, amelynek összeállítására Bereczki Gábor professzor vállalkozott,  a szerkesztési feladatokat észt részről Kokla végezte volna. Az anyag 70–80%-a már készen volt, de a szótár befejezését Bereczki Gábor – 2012-ben bekövetkezett – halála megakadályozta, így néhány évet még várni kell megjelenésére.

A már említett két magyarországi társaságon kívül Paul Kokla több észtországi, finnországi és németországi társaságnak is tagja volt. Hosszú évtizedek alatt számos finnugrisztikai kongresszuson, konferencián és szimpóziumon tartott előadást. Tudományos és kulturális munkássága elismeréseként 1990-ben – még a függetlenség helyreállítását megelőzően – magas észt elismerésben részesült, 2010-ben a Finn Fehér Rózsa Lovagrend első osztályú lovagkeresztjét, 2015-ben pedig az Észt Fehér Csillag érdemrend V. fokozatát adományozták neki.      

Az észt nyelv és szűkebb szülőföldje nyelvjárásával kapcsolatos elkötelezettsége – már jócskán nyugdíjas korában is – új mű megírására sarkallta. Saját szavai szerint nagy megelégedésére szolgált, hogy 2015-ben megjelentethette a hiiu nyelv(járás) szótárát, mely a sziget mind a négy nyelvjárási változatát tartalmazza. Ez a gyermekkorában megszerzett tudás mindig fontos volt számára, ezzel a munkával pedig sok-sok évtized tudományos tapasztalatát felhasználva térhetett vissza a gyökereihez, meglehetősen idős korában. A több mint 300 oldalas szótárt 2015-ben az év legjobb nyelvészeti tudományos művének választották Észtországban.

Paul Kokla és műfordító felesége, Tiiu Kokla – aki számos költemény és prózai mű mellett pl. az Egri csillagokat is észtre fordította – nagyon szerette Magyarországot, a magyar kultúrát és a magyar nyelvet. Hosszú évtizedeken keresztül jelentős szerepet játszottak az észt–magyar tudományos és kulturális kapcsolatokban, a magyar kultúra észtországi megismertetésében. Paul Koklára mindezekért hálával és nagy szeretettel emlékezünk, de tudományos teljesítménye mellett magyar barátai és ismerősei nem felejtik szellemes hozzászólásait és kitűnő – hiiumaa-i – humorát sem.

Bereczki András