Kategória: gyászhír

Ritoók Zsigmondtól búcsúzunk

Néhány napja, 2026. március 13-án eltávozott Ritoók Zsigmond akadémikus. A veszteség az egész magyar tudományé, benne a magyarságtudományé is. Formálisan nem volt Társaságunk tagja, de aligha van olyan magyarsággal foglalkozó tudós, akinek életére, munkájára legalább közvetve ne lett volna hatással Ritoók tanár úr. Közvetlenül is sokunk számára volt emberi és tudósi példakép. Utolsó könyvének címe – Homéros Magyarországon (2019) – szimbolikusan is jelzi, hogy munkássága során mindig az egyetemes kultúra összefüggésében szemlélte és vizsgálta a magyar kultúrát. Madas Edit akadémikus alábbi, személyes hangvételű emlékezése az MTA I. Osztályának március 16-i ülésén hangzott el, az írott változat közlését Társaságunknak engedte át, amit hálásan köszönünk.

Elhunyt Csáky S. Piroska

86 éves korában elhunyt Csáky S. Piroska (1938-2024) könyvtörténész, sajtótörténész, bibliográfus, egyetemi tanár, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tagja.

Csáky S. Piroska nem csupán kiváló oktató és kutató volt, de a magyar nyelv és kultúra szenvedélyes őrzője is. Számos elismerést kapott munkásságáért, köztük a magyar kultúra lovagja és a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Elhunyt Frédéric Barbier, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tiszteletbeli tagja

Frédéric Barbier (1952-2023), Társaságunk tiszteletbeli tagja hosszú betegség után elhunyt.

Barbier professzor a Szegedi Tudományegyetem és az egri Eszterházy Károly Egyetem díszdoktora volt, a Pro Cultura Hungarica kitüntetés birtokosa. Műveiben az európai kultúra egységét hangsúlyozta, a magyar művelődéstörténet mindig egyenrangúként jelent meg a többi népével.

Facebook
Facebook
Set Youtube Channel ID