A harmadik szirén – Bene Sándor Zrínyi-monográfiájának bemutatója

Az Adriai tengernek Syrenaia saját korának modernitás-vitájában foglalt állást, eredeti poétikai megoldással, líra és epika ötvözésével talált helyet a heroikus ideálok számára a 17. század közepének átpolitizált, ironikus világában. A magyarországi irodalomújítás idején, a 18–19. század fordulóján, Zrínyi ossziáni szerepbe lépett, a Syrena maga vált a modernség hagyományává, az új irodalmi kánon origójává. Társaságunk főtitkára, Bene Sándor munkája a két modernség, a két tradíció viszonyát vizsgálja, máig követve a recepció szálait. – A bemutatóra jelenléti formában kerül sor, az Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztálya és az Osiris Kiadó szervezésében; a rendezők a résztevőktől kérik a járványügyi szabályok betartását. Az Osiris és a Gondolat közös kiadásában megjelent kötet a rendezvény után kedvezményes áron megvásárolható.

Bene Sándor: A harmadik szirén: Zrínyi Miklós költészete
(Osiris Kiadó – Gondolat Kiadó, Budapest, 2021, 1068 l.)

A monográfia Zrínyi Miklós költészetének átfogó értelmezésére vállalkozik. Szempontja a történeti poétika: az Adriai tengernek Syrenaiát a korabeli költői iskolák vetélkedésének kontextusában mutatja be. E viták (főként a Zrínyi számára mértéket adó és ekkor még világirodalmi jelentőségű itáliai közegben) a modernség fogalmának értelmezése körül zajlottak, a klasszicizáló és vallásos megújulást hirdető irányzat, valamint a nyelvi és morálfilozófiai szkepszist retorizált érzékiséggel ellensúlyozó mozgalom között. Az előbbi élén maga a poéta-pápa, VIII. Orbán állt, az utóbbi Giovan Battista Marino körül csoportosult. Mindkettő modernként pozicionálta magát, és mindkettő „barokknak” minősül az utókor szemszögéből – Zrínyi pedig közöttük próbált tájékozódni. Modern költői nyelven, Marinót követve fogalmazta meg teológiailag és filozófiailag egyaránt erős modernitáskritikáját. Kötetének legnagyobb, világirodalmi szempontból is jelentős újdonsága a kompozícióban keresendő: a lírai versek egyéni lélektörténetet mesélő ciklusába építette be hőseposzát, állomásként a felfelé induló, az érzelmeket átnevelő, a szerelemtől a kereszt, Orpheusztól Krisztus felé vezető úton. A sokat tárgyalt Tasso-követés nála mintegy idézőjelbe kerül, az emlékező személyiségépítés fejlődési fázisa lesz. A hitért vállalt mártírium példává, egyéni döntéssé válik minden olvasó számára (akarunk-e emlékezni és mire a magasztos keresztény ideáloktól fűtött hősi múltból?). Ezzel az invenciózus költői eljárással, epika és líra eredeti ötvözésével oldotta meg a kor nagy feladványát, talált helyet a heroizmus és a hit számára egy átpolitizált, ironikus világban.

Bene Sándor monográfiája a kortárs poétikai kontextust, Tasso, Marino és követőik virtuális jelenlétét a Syrena-kötetben, komparatisztikai módszerrel mutatja be, az antik örökséggel és a hazai hagyománnyal párhuzamosan vizsgálva a korabeli horvát költészetet is. Az eddigi értelmezői szempontok, a poétikai, a politikai és a történetfilozófiai mellé nagy hangsúllyal lépteti be a Zrínyi számára elsődlegesnek tűnő teológiait is. A kötet nagy időtávot fog át, a modernitás felől indul és a  oda is érkezik vissza. Megmutatja, hogyan lépett a Syrena költője ossziáni szerepbe, miként vált Kazinczynál és Kölcseynél a Zrínyi-életmű a magyar irodalom megújulásának mintájává, a modern hagyományává – ám mégis mennyire másképp értették (Zrínyi kapcsán is) a modernséget a magyar irodalom megújítói, s e két útnak milyen máig ható következményei érzékelhetőek a recepcióban.

A szerző a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság főtitkára, a BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztályának tudományos főmunkatársa, a KRE BTK Régi és Klasszikus Magyar Irodalom Tanszékének vezetője