Békési Imre nélkül

(Kalocsa, 1936. április 3. – Szeged, 2021. április 4.)

Békési Imre, a nyelvtudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa a szerettei körében elhunyt. Gyászolja az MTA Nyelvtudományi Bizottsága, a szintaktikai megközelítésű szövegkutatás elemzőinek sora itthon és külföldön, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (majd Pedagógusképző Kar) korábbi és jelenlegi munkatársi gárdája, a nyelvészkollégák és tanítványok több nemzedéke.

     1976-tól Békési professzor értékekre koncentráló személyisége a magyar filológia kutatóival négy évtizeden keresztül dolgozhatott együtt a tudományos minősítés országos (TMB, MTA Nyelvtudományi Bizottság, az MTA I. osztálya) és egyetemi fórumain. Kutatói teljesítményét más témák mellett elsősorban a kettős szillogizmus elméletének és alkalmazásainak kidolgozása emeli ki kortársai közül: nevét és az SZTE hírét angol és német nyelvű publikációi elvitték Itáliába és Németországba, Szlovákiába és Torontóba is. A kettős szillogizmus metodológiájával meg tudta ragadni az explicit (kimondott, leírt) és az implicit (kifejtetlen, odaértett) információk együtteseit. Monográfiáiban, nemzetközi és magyar folyóiratokban ismertette eredményeit, nyitrai (szlovák nyelvű) díszdoktori előadása rendkívüli visszhangra lelt.

      A magyarországi kutatásszervezésben Békési Imre teremtette meg Petőfi S. Jánossal, majd Vass Lászlóval a Szemiotikai Szövegtan című periodika húsz kötetét (1990–2010), több évtizedig dolgozott a Magyar Nyelv szerkesztőbizottságában, tanulmányai, konferencia-előadásai segítették a modern nyelvtudomány megközelítéseinek tisztázását. Alapító tagja az SZTE doktori iskolájának. A kialakuló SZTE vezető személyiségei elfogadták azt az elvét: az átszervezésben érték ne mehessen veszendőbe.

      A magyarországi tanárképzésben 1963-tól 2016-ig vett részt, 1982-től tanszékvezetőként, két turnusban főigazgatóként. Tanszékén 17 év alatt öt (az irodalmárokkal együtt tíz) tudományos minősítés, a Főiskolán nyolc MTA doktora cím, tizenöt sikeres habilitáció született. Több évtizedig eredményesen vett részt a SZAB munkájában, a Szegedért Alapítvány, a Juhász Gyula Alapítvány irányításában.          

     Békési Imrére igaz Jókai Mór egyik regényrészlete: „Ez a mi emberünk. Az ő szavai után ismerünk saját magunkra. Minden ember jobbnak érezte magát, mint azelőtt volt. Mintha álomból ébresztett volna fel bennünket… Mi adjuk neki szeretetünket; az Úr adja neki lelki erejét; s aztán ne mondja, hogy ő szegény ember. Gazdag az ilyen ember, mert kincse van, amit nem vehet meg semmi pénz, semmi hatalom.”  (Jókai Mór: Az élet komédiásai. 1996. II. kötet, 11.)

    Velünk marad igényes témakezelése, a kollégák, munkatársak, hallgatók iránti tisztelete, figyelme az MTA-n is, az egyetemeken is, a zsombói népfőiskolán is. Egyénisége erős, hangja halk volt: figyelni kellett a mondataira. Kedvelte és elemezte a magyar költői nyelvet: Petőfi Felhők-ciklusát is, Ady lávaömlésszerű indulatát is, – de főleg József Attila művészi nyelvhasználatát.

    Békési Imre öröksége kötelezi utódait a gondolatmeneteinek folytatására, a tudományos, művészeti, intellektuális és humánus értékek feltétel nélküli tiszteletére.

Nagy L. János DSc
SZTE